Sok éve szerencsésen megúsztam a töréseket. Kisebb zúzódások és ütések ugyan értek, de ennyire keményen nem kaptam „jelzést az égiektől”, hogy oda kell figyelnem mi is a célom és hogyan tervezem azt elérni?!
Teremcrossos dupla lábfejtörés és műtét emléke már halványult, jó emlékekkel távoztam a Hatnapos Világbajnokságról és igazán jó formába kerülvén készültem a hétvégi edzésre. Sajnos hagytam magam rábeszélni egy jótékonysági rendezvényen való indulásra, mely Pető Ádi gyógyulásáért lett életre hívva. Nem arról van szó, hogy ne tennék meg mindent csapattársam felépüléséért, hanem az extrém enduro rengeteg veszélyt rejt, és kis laza edzés többet ért volna a szezonzáró bajnoki előtt, mint egy ilyen verseny. Mondtam is, hogy inkább leküldöm a pénzt, amit erre a célra szánok, minthogy induljak. De hagytam magam…
Szuper idő volt, igazi hamisítatlan későőszi nap, gyönyörű színekben pompázó erdők és illatok…kirándulóidő és versenyre is tökéletes! Parád maga festői szépségével el is varázsolt, a pálya is szuperül sikerült a rendezőknek. Remek formába kerültem én is a világbajnokság után és olyan könnyedén mentem a pályán, hogy magam is meglepődtem!
Már arra gondoltam, hogy megszerettem az extrém versenyformát, mikor az egyik patakátkelésnél a víz alatt hiányzott a kövezés egy méteres szakaszon és váratlanul kiütötte kezemből a kormányt. Nekiestem az ellenpartnak és ugyan a bő fél körös előnyöm nem indokolta volna, de felpattantam és bár éreztem, hogy eltört a kezem, de befejeztem a futamot.
Nagyon szomorú voltam, hogy ilyen bagatel hiba miatt szívok megint. A sors fintora és összejátszása, hogy a lábtörésem is csapattársammal való fölösleges küzdelem alatt történt és ugyanaz a doki műtötte lábam, mint aki a magánklinikán helyére rakta kézfejcsontomJ!
Szép röntgenfotókkal hajráztam az évem és bízok abban, hogy 2013 után 2113-ban már nem kell versenyeznem semmiért;)!
