Volt még kihívás részemre (maradt is még sok). Így kis szervezés után úgy döntött az új szakágvezetés, hogy bízik abban, hogy szükség esetén én is meg fogom tudni szerelni motoromat. Ez örömmel töltött el, mivel annyit hallottam a legnagyobb off-road banzájról-melyben minden nemzet legjobb hat pilótája képviselteti magát-hogy vártam is a versenyt. Az évem nem indult túl jól, de szerencsére az új nézőcsalogatóbb műfajban (extrém enduro) győzni tudtam 100%-os teljesítménnyel és a nyílt enduro Ob-n is elég szép előnnyel várom a döntő fordulót.
A sok munka mellett egyre nehezebben tudtam időt lopni a sportolásra. Valahogy olyan akadályokba ütköztem, ami egy teljesen új irányba indított el a jövőképemet illetően. Sírni nem szabad, feladni meg főleg, de az szent, hogy kihívásban eleget biztosított az élet idénre!
Összeszorítottam fogam és a verseny előtt már egy héttel kiérkeztem Szardíniára a mért szakaszokat bejárni és kicsit akklimatizálódni a talajviszonyokhoz.
Szikla és por volt a mértek két alkotóeleme, amin én soha nem edzettem, így szükség is lett volna, hogy pár edzést is beiktassunk a verseny előtt, de sajnos a motorok az utolsó szabad napunkra érkeztek csak meg…de hagyjuk is, mert a teszteket úgyis csak gyalogosan lehetett bejárni-betanulni. 12 darab 6-9km hosszú pályát ilyen domborzati viszonyok mellett 2 óra volt körbejárni.
Mivel minden kört mértek, így rögtön telivel kellet menni rajtuk, de be kell valljam, nem igazán tudtam megjegyezni csak a veszélyes részeket.
Végülis elég volt, mert nem buktam egyszer sem a verseny alatt-de lassú is voltam az élmezőnyhöz viszonyítva! Nagyon szép helyeken ment a nyomvonal, igazi felüdülés volt kiszakadni a munkából és sportnak élni megint! A negyedik napra jött ki igazán, hogy jól táplálkoztam, mert a többiek inkább lassultak, míg a kezdeti 50-60közötti abszolút idejeimből sikerült top 30-40ig feljönni! Segített sokat, hogy a motoron eltöltött idő visszahozta a motoros rutint és egyre biztonságosabban tudtam menni. Az utolsó napra még volt matematikai esély is, hogy arany fokozattal végzek(időeredményeim 10%-nál kisebb lemaradást mutassanak a győzteshez képest), de erről hajszállal mégis lemaradtam…sajnáltam, hogy nem volt még két-három nap plusszba, akkor már sikerülhetett volnaJ!
A záró nap hagyomány szerint egy kis cross verseny volt, amire visszakeményítettem futóművem majdnem teljesen a megszokottra. Sajnos a majdnem ott maradt a mondatban és ugyan nagyon tetszett a pálya, de bedurrant az alkarom a negyedik körre… A felvezető körben már éreztem, hogy jó erőben vagyok és látom a jó íveket. A rajtnál jól ki tudtam ugrani és ötödikként tudtam fordulni csak kicsit kisodortak a jó ívről. Nyolcadik helyért küzdöttem egy svéd gyerekkel nagyot,
oda-vissza előzgettük egymást, majd már láttam az ausztrál versenyzőt előttem a hetedik helyért…ekkor vettem észre, hogy nem tudom a kormányt fogni. Ez az álmoskönyv szerint se jelent jót, főleg mikor a mi futamunk volt az utolsó és előttünk már bő hatszáz versenyző futott hat kört legalább-szóval sok sima rész nem maradt nekünk! Így maradt a nyolcas szám a végére.
Sokat tanultam, főleg azt, hogy egy pohár víz is lehet nehéz, ha egész nap tartod a kezedben…így a probléma okozta stressz is ilyen, hogy akkor kell vele foglalkozni,mikor meg tudod oldani. Ha nem megy, leteszed, rápihensz és újra felemeled utána megoldani,mikor itt az ideje. Úgy menni fog!
Megismerkedtem sok új emberrel és ismét kiderült milyen kicsi is a világ. Talán a motorsportunk megújításához is megtaláltuk kint a gyógyszert, remélem lesz erőnk véghez is vinni!
