Jó érzéssel indultam a Győr szomszédságában fekvő off-road centrumba, ahol a rendezés és a pálya mindig kifogástalan. A pálya eredeti nyomvonala kialakításában még nekem is szerepem volt és a szervezők lelkesedése és kitartása is példaértékű hazánkban.

Nem hiába a sok külföldi a rendezvényeiken és a hazai versenyzők is rengetegen érkeztek a tikkasztó áprilisi hőség ellenére is. De már kezdek öregedni és a sport ellen a régi buta szabályokra hivatkozva rossz döntéseket hozókat egyre kevésbé bírom elviselni.

Sajnos most ez adott kis keserű szájízt a teljes versenyhez,de összességében még így is az év versenyének éreztem. Történt ugyanis, hogy az egyesületek összefogtak az enduro szakág királya ellen,merthogy a fejlődés gátját látták benne. Sasó, kinek sokat köszönhet a sport, ugyan az alapot megteremtette, de a megújulás napjainkra szükségszerű volt.

Én is bizalmat szavaztam a Nagy Peti nevével fémjelzett társulásnak, aki látványosabbá és színvonalasabbá szeretné tenni ezt a népszerű versenyformát.

Persze a pénz itt is nélkülözhetetlen, de a rendezőknek egy olyan alapinformációkkal szolgáló fiatal csapat, mely nézőcentrikusságot követel, többet segít mint aki hagyja, hogy színvonaltalan helyszínek is kapjanak rendezési lehetőséget. Itt Ácson az extrém akadálysor igazi csemege és rosta is volt egyben, de nehéz ezt uniformizálni, főleg,ha sok az induló...mert egy nehéz "elakadós" extrém utcán az egész versenyt "megakaszthatják" a nem olyan ügyes versenyzők.

Tóth Laci, kedves régi versenyzőtársam sajnos még nem nőtt fel az új kor szellemiségéhez, és minden olyan szerinte veszélyes akadályt eltúratott a cross pályán, ami látványossá tehette a pályát. Én értetlenségemnek hangot is adtam, hiszen "Kutyát" egy nagyon tisztességes és jó sportembernek ismertem, aki tud különbséget tenni a szükséges és buta dolgok között. Sajnos most hibázott, de én hiszek benne, hogy ugyan bután értelmezte a "régi" szabálykönyvet és legközelebb a jövőt képviselő emberek véleményére hallgatva hoz döntéseket. Én a sárgödör elé beiktatott lassítót, ami megakadályozta annak átugratását még értem is, de a pályán az 1m-nél alacsonyabb dombok (hullámsorok) eltúratását már nem. Ugyanis ami 1méternél alacsonyabb, az nem is számít "akadálynak", ha pedig a régi szabálykönyv szerint annak számít, akkor figyelmen kívül kell hagyni, vagy egy elkerülő utat biztosítani a "turistáskodó" versenyzőknek. A sárgödör elé tényleg jogos volt egy lassító mert nagy tempóval érkeztünk erre a szakaszra, de picit hátrébb helyezve, az igazán jók átugorhatták volna, ezzel látványosabbá téve a szakaszt. De a sportról talán ennyit, most lássuk miért is volt ilyen emlékezetes a verseny!

Rájöttem, hogy a lóerőgyár motorom nem indul a legjobban és a mély homokos hullámok sem a kedvencei. De minden motornak megvannak a gyengéi-erősségei. A pécsi versenyen a Husaberg 570-es motorereje és könnyű irányíthatósága szinte repített, most viszont a porszívó szerepkörébe juttatott. Az első kör végére bő egy perces hátránnyal érkeztem, és olyan lassan tötyögtem, hogy azt hittem soha nem lesz vége. Nehéz úgy menni egy technikás pályán, hogy nem látod hol jársz...de a második körben összekaptam magam és feljöttem a hatodik helyre és nem is tűnt behozhatatlannk hátrányom. Nehéz feljárók, sok gyökérrel-és nem a versenyzőkre gondolok:)-laza löszös talajjal, megkeserítették a felzárkozásomat. Főleg a harmadik körre, mikor egy nehéz feljárón a lekörözöttek az összes nyomot lezárva gondolkoztak, hogyan tovább. Én siettem volna,de a kerülőútról visszaparancsoltak és bő egy percet vesztettem megint. Picit feszülten folytattam a felzárkózást, mert sejtelmem sem volt eddigre, hogy mennyi is a hátrányom már! De mindegy-gondoltam-én megyek saját tempómmal és meglátjuk mire jutok! A félidőben a harmadik helyen tartottam, de még mindig több mint egy perc hátránnyal. Esélytelenek nyugalmával hajtottam tovább, nem számoltam hányan estek elém csak utolértem az utolsó előtti körben a remekül versenyző OKR csapattársamat Pethő Ádámot, majd az utolsó körben a Szlovák vendéget Krátky Martint is megelőzve két perces előnnyel futottam célba. Nagyon fárasztó volt vakon motorozni ilyen nehéz terepen, de egyben emlékezetes és tanulságos is. Számomra az vált itt világossá, hogy a vesztett helyzetben is kitartóan dolgozva, elérhető a cél, ami egyben példa lehet mindenkinek!

Az sem számít,ha ez nem hat meg senkit, de nekem egy jó lecke volt a nap-persze örülnék,ha ezen felbuzdulva mindenki ilyen keményen edzene és versenyezne, mert akkor nehezebb lenne a dolgom a bajnokság megnyerésével:)!

Fotókat köszönöm Kekének, aki ma a porállóságán kívül bebizonyította, hogy napálló is!